Üdülési csekk elfogadóhelyek, igénylés, felhasználása - üdülésicsekk elfogadó hely, étterem, szállás


A nyüzsgő, fáradt hétköznapok után mindenkinek jár egy kis kikapcsolódás. Vannak olyanok, akik a megnyugvást egy könyv vagy egy tévéműsor mellett találják meg, de a legtöbben az igazi pihenés és kikapcsolódás megvalósítása miatt, inkább elutaznak és egy üdülés, nyaralás alkalmával mondanak búcsút a mindennapi mókuskeréknek. Mindenki tudja, hogy mennyit jelent egy háztartás költségvetésében az, ha egy-egy ilyen családi kirándulást megengednek maguknak, főleg, ha nem is belföldi, hanem távolabbi, repülőjárat segítségével elérhető célokat tűztek ki.

Az egész éves kemény hajtás és erőt próbáló munka után, sok olyan munkahely van, ahol a munkáltató üdülési csekk biztosításával jutalmazza alkalmazottait. Az elmúlt években ez az adómentes juttatás igen népszerű volt cégek körében és remélhetőleg a jogszabályi változások miatt nem fog nagy mértékben csökkeni az üdülési csekk igénylés száma. Sok tévhit, érv és ellenérv sorakozik az üdülési csekk felhasználása mellett és ellen, sokaknak okoz fejtörést, hogy hová tudják majd felhasználni, ha például utazni nem tudnak vagy nem akarnak. Számtalan lehetőség adódik rá!

Az utazási csekk beváltás nem csak utazás alatt használható fel! Felhasználása ma már szinte bárhol lehetséges, az elfogadóhelyek között szerepel például több benzinkút, ahol a tankolás, üzemanyag vásárlás alkalmával használhatjuk fel az üdülésicsekk szelvényeinket, de már a magára valamit is adó étterem kínálatában sem szerepelhet az, hogy visszautasítják, így a legtöbb étterem már büszkélkedik az üdülési csekk elfogadóhelyek között és bármikor betérhetünk utunk során egy-egy étkezés elfogyasztására. Az étterem, mint elfogadó hely, akkor is jó gondolat kell, hogy legyen, ha az üdülésicsekk felhasználása alkalmával nem az utazási irodák ajtaján kopogtatunk. Az étterem akár egy nagyobb családi vacsora, akár csak egy futtában elfogyasztott ebéd alkalmával is elfogadja az utalvány bármely címletét.

Az üdülésicsekk felhasználása nem bonyolult dolog, feltételei között csak az aláírás szerepel, melynek minden esetben szerepelni kell a szelvényen, illetve csak az használhatja fel, akinek a nevére szól, legyen az nyugdíjas, gyermek vagy felnőtt. A beváltó helyek, elfogadó helyek listája is elég hosszú, az üdülésicsekk felhasználása ezek közül bárhol megvalósulhat. Az elfogadóhelyek között több híres és színvonalas hotel, szálloda is megtalálható, ahol akár luxus körülmények között, modern, lélegzetelállító szálláshelyek igénybevételével is eltölthetjük a pihenésünket.

Ha inkább a szerényebb körülmények mellett tesszük le voksunkat, akkor választhatunk akár az akciós balatoni szállás, panzió, vendégház vagy apartman kínálta lehetőségek között, bárhol az országban. A Balaton mellett fekvő apartmanok sem rosszabbak a méregdrága szállodáknál, csak egy kicsit jobban fel kell készülni az utazás előtt, esetleg több csomaggal kell érkezni. Igaz, ami igaz, nem hozzák ágyba a reggelit és nem biztosítanak saját autóbeállót, selyemágyhuzatot, száz csatornás tévét, viszont, ha együtt a család, kinek hiányoznak ezek?

Aki azt hiszi, hogy sokkal korlátozottabb a felhasználása, sokkal kevesebb lehetőséget tartogat, mint a készpénzes fizetés, az téved. Számos elfogadó hely létezik szerte az országban, szállások százai ahol szívesen fogadják a hozzájuk üdülési csekkel betérő fáradt vándorokat, váratlan látogatókat.

Az elfogadóhelyek sora az üdüléssel és étkezéssel még nem ért véget, hiszen a szállás és az egyéb hozzá kapcsolódó szolgáltatások mellett, több más lehetőség is kínálkozik. Ezek között szerepel például a kulturális szolgáltatások igénybevétele, sport és szabadidős szolgáltatások, egészségmegőrzés és betegségmegelőzés, továbbá felhasználható hajó-, vonat-, buszutakra, autópálya díjra, sétarepülésre, de akár belföldi utasbiztosításra, vagy internet előfizetésre is jogosíthat. Vásárolhatunk vele mozijegyet, állatkerti vagy növénykeri belépőt, kölcsönözhetünk akár sílécet, autót, biciklit. Ugye milyen sok lehetőség kínálkozik az éttermi étkezésen és az utazáson kívül is? Az elfogadás széleskörű, érdemes ezeket is kihasználni!

Az üdülésicsekk elfogadóhely és szálláshely listát több helyen is megtalálhatja, a Nemzeti Üdülési Alapítvány bárkinek a rendelkezésére bocsátja, de ma már több utazási irodában, internetes oldalakon is megtalálható. Az online összehasonlítás révén ki tudjuk választani a számunkra legmegfelelőbb elfogadó hely vagy étterem lehetőségeit, ahol élve az alkalommal, az üdülési csekkek felhasználása mellett döntünk.

Ahogy a felhasználás, úgy az igénylés sem okoz nagy problémát, nem kell hozzá nagy szaktudás. Ha nem pályázat alkalmával szeretnénk üdülési csekkekhez jutni, akkor egy nyomtatvány kitöltésével és a Nemzeti Üdülési Alapítvány címére elküldve már meg is történt az igénylés. Az igénylés után természetesen a legrövidebb időn belül a rendelkezésünkre bocsátják az üdülési csekkeket.

Akinek még nem elég meggyőzőek ezek az érvek, azoknak további előnyökkel is szolgálhatunk, hogy a sok akció és olcsó lehetőség kavalkádjában is dönteni tudjanak. Íme:

* Az üdülési csekkek több címletben kerülnek kibocsátása, így több alkalommal, eltérő időpontokban is felhasználhatók, ez nem jelent veszteséget a felhasználó számára, az ár, a csekkek értéke ugyanakkora marad.

* A saját névvel ellátott csekkek nem ruházhatók át, illetve csak az használhatja fel, akinek a nevére szól, mégis kifizethető vele az utastárs költsége is.

* Az egy éves érvényességi idő (még a lejárat előtt) meghosszabbítható, így ha egy elfogadó hely sem került a látószögébe, ez idő alatt, még van esélye arra, hogy keresgéljen, nem a gyors felhasználás számít.

* A csekktömbökbe akciós kuponokat is belefűznek, melyeket számos elfogadó hely csökkentett árak mellett vált be.

Az üdülési csekkek ma már több mint 12.000 elfogadóhelyen felhasználhatók és szociális rászorultság alapján, minimális önerő megfizetése mellett is igényelhetők. Magyarországon ezzel a szolgáltatással érték el, hogy olyan személyek is el tudjanak menni nyaralni, üdülni, akik egyébként jövedelmük alapján erre nem tudtak volna sort keríteni. Nagycsaládosok, kis jövedelemmel rendelkezők, nyugdíjasok is igénybe tudták venni az üdülési csekkek adta lehetőségeket sok más olyan személy mellett, akiknek munkáltatójuk adott lehetőséget az üdülési csekkek elérésére és mint egy jutalomként bocsátotta rendelkezésükre.

Üdülésicsekkek.hu - Adatvédelmi irányelveink - Minden jog fenntartva, 2010 - Üdülési csekk elfogadóhelyek
igénylés, felhasználása - üdülésicsekk elfogadó hely, étterem, szállás, éttermek